Bemutatkozás

Módszerem, mint ahogy az alábbiakból majd kitűnik, komplexen ötvözi a hagyományos (nyugati) és az alternatív (keleti) pszichológia és a spiritualitás tanait. Alapvetően a saját személyiségemmel dolgozom, holisztikus szemlélettel, az embert helyezve a középpontba, de egységben tekintve rá, az Univerzum részeként látva őt. A terápia mindig egyénre szabott, melyben a kliens személyisége és megmutatkozó tünetegyüttese dönti el az irányt. Egy-egy ülés hangulata nagyban különbözik a megszokott „baráti” beszélgetésektől. Elfogadó, a terápiás térben meglévő figyelem, odafordulás, oldott, meleg légkör jellemzi, melyben az elfogulatlan hozzáálláson túl a terapeuta visszatükrözi a klienst önmagának. Körültekintően, empátiával megfogalmazott észrevételekkel, javaslatokkal segítve, közösen keressük a probléma gyökerét, hívjuk elő, és erősítjük meg azt az erőforrást, azt a belső magot, ami mindannyiunkban ott lakik, és ha értőn figyeljük, választ ad kérdéseinkre, átsegít a nehéz helyzeteken.

Az első lépéseket, 14 évesen, mint oly sokan annak idején, én is az agykontrollal tettem meg. Ez a módszer volt az, ami ráébresztett arra, hogy a tudatosság, a hit, a valódi belső elszánás teszi képessé az embert saját határainak átlépésére. Mert ezek a határok tulajdonképpen nem is léteznek. Ahogyan nem létezem én sem, - még ha oly valóságosnak látszom is - az egyén, az elkülönült individuum szintjén. Létezik viszont az ember, és a környezet egysége, ahol minden mindennel összefügg. A bennem zajló folyamatok képeződnek le a környezetem reakcióiban, és ennek a környezetnek a hatására indulnak el változások bennem. Hat rám a természet, a napsütés, az eső, a hó. A hangulatom változásai megmutatkoznak az otthonomban, az engem körülvevő emberekben, tárgyakban. Megtanultam, hogy teremteni nem csak a két kezemmel, de a gondolataimmal, a szavaimmal is képes vagyok.

Hosszú ideig tartó folyamat volt ez, majd jött a kérdés, hogy mégis, mit kezdjek mindezzel? Talán ennek a dilemmának a megfogalmazódása terelt rá végül arra az útra, amin azóta is járok. Sokáig kerestem, mi dolgom e világban, hogy azok a képességek, amelyeket születésem pillanatában kaptam, vagy amiket azóta megszereztem, csak a saját fejlődésemet, vagy egy magasabb célt szolgálnak-e? Számtalan helyen és módon tettem fel ugyanezt a kérdést, kerestem, kutattam a válaszokat, próbálva megtalálni a helyes irányt. Években mérhető, mire megérkezett a válasz. Abban a pillanatban tisztán, és világosan tudtam, az egész addigi életem arról szólt, hogy felkészültem, tanultam, tapasztalásokat gyűjtöttem, hogy nekiindulhassak az Útnak.

2007 őszén iratkoztam be a Mandala Természettudományi Oktatási Központ (ma: Mandala Szinkron Oktatási Központ) transzperszonális pszichológiai terapeuta képzésére. Az ott eltöltött három év alatt valóban magas szintű oktatásban volt részem, és hatalmas önismereti tudás birtokába jutottam, ami végképp meghatározta további sorsomat. Megerősítette bennem az elhatározást, és azt a hitemet, hogy valóban a lélek problémáinak gyógyítása az út, amin járnom kell. Átfogó, komplex tudást szereztem itt mind a nagy elméletalkotók (Freud, Jung, Adler, Rogers, Klein, Winnicott), mind az alternatív, holisztikus, hozzám közelebb álló iskolák (Grof, Wilber, Maslow, Frankl) munkáiról, terápiás nézeteiről és módszereiről. Tanultam mindezeken kívül pszichopatológiát és terápiát, fejlődéslélektant, transzperszonális pszichológiát, nyugati és keleti filozófiákat, addiktológiát, szociológiát, kommunikációt, anatómiát, valláselméletet, valláslélektant, és már a képzés évei alatt (szupervíziós háttérrel) elkezdtem a gyakorlati munkát is. Bár vizsgáimat végig sikeresen teljesítettem, és a teljes képzést befejeztem, egy személyes konfliktus miatt nem tettem záróvizsgát.

Ezt követően a Metafizikai Akadémián folytattam tanulmányaimat, ahol speciális spirituális tanácsadó- és reinkarnációs terapeuta képesítést szereztem.

Egy alapkurzus elvégzése révén újabb területtel ismerkedtem meg: a Jonathan Horwitz (Scandinavian Center for Shamanic Studies) nevével fémjelzett módszer szerinti, a keleti sámánhagyományokra épülő gyógyítás alapjaival.

2013 nyarán fejeztem be tanulmányaimat a KIRKO Ezoterikus Szabadegyetem parapszichológia szakán. Képességeim fejlesztése itt elsősorban az ismert és az ismeretlen világ összefüggéseire, az egészség és a betegség lelki és spirituális okaira, az emberi lélek és szellem működésére, az érzelmek valódi megnyilvánulására irányultak. Elméleti és gyakorlati képzés keretében pszichológiát, parapszichológiát, metafizikát, filozófiát és teozófiát, a spiritualitás és a mélylélektan összefüggéseit, extraszenzorikát, aura és csakra diagnosztikát és gyógyítást, a karma tanát, kronopszichológiát, asztrológiát, tarot értelmezést, kínai gyógyászatot, a pszi energiák működését és használatát, különböző meditációs technikákat, illetve transz állapotban zajló folyamatok irányítását sajátítottam el.

2014 nyarán végeztem ugyanitt, mint Transzperszonális pszichológus. Sok szempontból fontos mérföldkő ez az életemben. 2007-ben elindultam egy úton, aminek -kis kitérők után- most a végére értem

És mert mindennek a vége valami újnak a kezdetét is jelenti, a tanulás nem ér véget :-) Szeptembertől újra egy izgalmas terület, a katathym imaginatív pszichoterápia felé vettem az irányt, a következő két évben ez lesz a fejlődés útja.